Erdélyben,a Naskalat hegy lábánál

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

- Kérünk, válassz -Törvénysértő tartalomJogsértő (másolt) tartalomJó ízlést sértő tartalomFelnőtt (+18) tartalomSzélsőséges, uszító tartalomDrog, alkohol, dohánySzerencse-játékEgyéb szabálysértés

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

A Gyimes völgyében élő magyarok hagyománytudatában úgy él, hogy őseik, akik elsőnek telepedtek le erre a világtól elzárt, akkor még lakatlan, erdő borította vidékre vagy a katonaszolgálat elől, vagy valamilyen más okból, a hatóságoktól üldözve hagyták ott szülőföldjüket és húzódtak az erdőktől borított havasok közé. Az itt élő emberek úgy tudják, hogy őseik bujdosó, menekülő, székely emberek voltak. A völgybe betelepedett emberek nagy része a madéfalvi nagyvérengzés alatt ás utána Moldvába menekült székelyek és ide visszatért csoportja képezte, a völgybe letelepedve, hol átmentek Moldvába, hol visszajöttek a gyimesi passzusba. 

De mit mondanak az írásos elfogadható bizonyítékok Gyimesről és a gyimesi településekrőlő 

A csíki vashámor és a szépvizi harmincad 1677-beli leltára és urbániuma megemlíti, hogy: " Gemes váránál minden héten ketten-ketten szoktak őrt állni avagy strázsálni, máskor, ahogy a helyzet megkívánta. Aki pedig beáll az őrállók közé, az egy esztendeig köteles a vámnál és az őrhelyen szolgálatot tenni a harmincados közvetlen parancsnoksága alatt. Az őrséget teljesítők minden kötelezettség alól, mentesek voltak, kivéve az ország adóját.

A katonaság számára éjjel-nappal három szekeret, mindeniket készenlétben kellett tartaniuk, a béreseket fizetniük kellett, bocskorral, szalonnával, túróval kellett ellátniuk. A régi sáncok megjavításához is deszkát, lécet, szeget, köteleket, lakatokat és más egyebeket kellett szolgáltatniuk. A kommandó akármilyen munkát nem fogadott el, pontosan meghatározza az építkezéshez szükséges faanyagot, mihez kell bükkfa vagy tölgyfa, hány darab tetőzsindely, gerenda, léc vagy rúd szükséges. Az építkezési anyagokat ki kellett vágatni, faragtatni, hasítani, oda kellett, szállítatni, és mestereket is, kellett szegődtetni.

Ha a gyimesi várról, vámhivatalról, vesztegzárról több adatunk is van, nincsen eddig olyan utalás, hogy a Gyimes vidékén állandójellegu polgári település lett volna. Vannak olyan helytörténészek, akik azt hangoztatják, hogy ez a völgy már a legrégibb időktől lakott lett volna, és, hogy az itteni települést a gyakori török-tatár dúlások pusztították volna ki, de sajnos állításukra semmi bizonyítékot nem tudtak felhozni. 

Egy dolog azonban bizonyos, hogy 1694. február 13-án éjszaka, a Moldvában tartózkodó bucsáki tatárok előcsapata, mintegy 350 tatár, a gyimesi szorosnál váratlanul betört csíki-medencébe, feldúlták a csíki falvakat, 7 falut, és amilyen váratlanul berontottak, épp oly váratlanul vissza is vonultak. A csíkiak és gyergyóiak Sándor János alkapitány parancsára fegyvert fogtak, de csak két napig táboroztak a váron, majd hazatértek, nem is gondoltak egy újabb támadásra. A nagy hideg és a hatalmas mennyiségu hó hatására a határszéli szorosok felügyelete, az őrségek kiküldése is elmaradt. A tatárok hirtelen visszavonulása csak színlelés volt. Február 15-én ugyancsak Gyimes felől újra betörtek, de most nagy sereggel, amely Felcsikot, Csíkszentdomokostól, Csíkszentkirályig feldúlta, égettek, raboltak, az ellenállókat könyörtelenül leöldösték. Az életben maradottakat rabságba hurcolták. A Csikszentmihály és Csíkszépvíz között lévő Cibere falvát földig lerombolták csak a név maradt fenn a Csiki krónikában, Csikszentmihály ezer lakosából, hét ember menekült meg. Az esemény Funesta tragédia- gyászos tragédia néven íródott be a székelység történelmébe. Felcsik feldúlása után, Csíksomlyó és kolostora ellen indultak a tatárok. Itt a belga származású Nizett Ferenc, Ferenc-rendi szerzetes a kegyhely oltalmába menekülőket és 200 csiksomlyói diákkal együtt a Kissomlyó hegynek oldalába sokat mutató, seregként, felállította. A nők fejére is kucsmát, báránybőr sapkát tétetett, hogy férfiaknak látszódjanak. Állítólag a csíki asszonyok ennek emlékére viselték később a fekete színu főkötőt, addig fehér színu főkötőt viseltek. A hatás nem maradt el, mert rövid fontolgatás után Mirza kán seregével megfordult és hazaindult. A tatár sereg két tuz közé került és a székelyek leverték. A kán fiát beleölték az Olt vizébe. Egy csiksomlyói diák, a kőrispataki Kálnoki Ádám, a háromszéki királybíró fia vezényelte a harci zaj keltését, a dobolást. A hatás nem maradt el, mert rövid fontolgatás után, hogy megtámadják-e vagy sem, Csíksomlyótól Mirza kán seregével megfordult és hazaindult. A kán fia azonban Csiksomlyót kikerülve, Csíkszeredán át Alcsík felé vette útját. Itt a két tuz közé fogott tatár sereget a székelyek leverték, és a kán fiát Lestyán Miklós az Olt vizébe beleölte. A tatárok a zsákmányukat, és a Felcsikról magukkal hozott foglyaikat is elhagyva, Csikkszentlélek és Hosszúaszó felé menekültek, ahol újabb ellenállásba ütköztek, és teljesen leverték őket. Igaz, hogy a hosszúaszói csatában Xántusz Kerestély királybíró is elesett. Az ő emlékére később felépítették Xántusz kápolnát. A tatár betörés eseményének megörökítésére Csikkszentlélek határában felállítják a VERESKÉP nevu emlékoszlopot. A gyászos eseményt részleteiben is többen megörökítették: Lakatos István, Cserei Farkas, Losteiner Leonárd. Leírják, hogy melyek voltak azok a falvak, amelyeket a tatárok elpusztítottak, hány embert raboltak el és vittek fogságba, akikért később nehéz válságdíjakat fizettek, de egyikük sem említi azt, hogy a Tatros völgyében, a Gyimes vidékén, amelyen áttörtek be a tatárok Csíkba, létezett volna lakosság, akit elpusztíthattak volna. Ebből arra lehet következtetni, hogy a fosztogatásokat kedvelő tatár csapatoknak Gyimes vidékén nem volt zsákmányolni valójuk, sem ember sem állat, máskülönben a krónikások ezt is megemlítették volna, mert azt már feljegyezték, hogy a Gyimesi szoros védelmét a csíkiak elhanyagolták. Egy csikszentmihályi néphagyomány őrzött meg egy figyelemreméltó mondát, amely szerint az 1694-i tatárbetöréskor fogságba hurcolt Ambrus nevu fogoly megszökött és, hogy újra fogságba ne essen, Gyimes egyik eldugott patakvölgyébe telepedett meg, ahol mind maga, mind az utódai a RAB megkülönböztető nevet kapták. Az egészből eddig csak ennyit tarthatunk bizonyítottnak, hogy többen viselik Gyimesvölgyében ezt a nevet, de a hétfalusi csángók között is sokan viselik a Rab nevet. 

A Székelyföldet bejáró és azt páratlan részletességgel leíró Orbán Balázs az 1860-as években Gyimesről azt írja, hogy ez a szoros nem néptelen és puszta, hanem a Tatros folyó mellett és annak mellékvölgyeiben, néhol csoportosítva, máshol szétszórva csinos, tiszta havasi lakok tunnek elő, a bérceken nyájak, a völgyekben szorgalmas, munkás nép nyüzsög. Ez a szoros, 200 évvel ezelőtt, a XVII-ik sz. közepén is lakatlan volt. Az első települtek jóléte, a székely előtt oly kedves havasias élet, s már elszigeteltségüktől fogva szabadabb és függetlenebb lét, mindinkább vonzotta és vonzza oda a székelyt. Csík falvai túlnépességének szegényebb része nagy számban húzódik ide, hogy a völgyekben is a század elején alig volt egy-két ház most már 50-60 lak emelkedik. minden ilyen kis falu, új meg új gyarmatokat bocsát ki, melyek mind több tért fognak fel a vadon új irtványaiból. (Orbán Balázs) 

Egy másik utazó és tudósító, Kővári László, 1850 körül azt írja, "hogy a Tatros vizének lapályán három kis falu házai vannak elszórva. E falvak nevei: Gyimes, Gyimesbükk és Gyimesloka. Hárman mintegy 5000 öl hosszában feküsznek s összesen, ha 150 házat ha számlálnak, s csak egy falut képeznek." A házak száma közötti különbség nyilvánvalóan onnan fakad, hogy a vidéken átutazók nehezen tudták áttekinteni a patakok és völgyek sokaságában elrejtőzködött emberi településeket.

Orbán Balázs állítása pedig, hogy ez a völgy a XVII-ik sz. derekán lakatlan volt, nem zárja ki azt, hogy már akkor a katonai szolgálatot tejesítőkön kívül, a környező felcsiki falvakból, vagy a moldvai részekről pásztorkodással foglalkozók nyájaikkal meg ne látogatták volna ezt az állattartásra ideális vidéket és ott ideiglenes nyári szállásokat, ne építettek volna. Az is lehetséges, hogy az első települők, éppen a XVII-ik sz-ban emlegetett, kiváltságokat élvező őrállók lehettek, akik akkor is ott maradtak, amikor később már a német katonaság vette át a határ és a vámellenőrzést, és akik mint a községen, a falun kívül élők továbbra is mentesültek a székelyközösséget érintő mindennemu kötezettségtől. A tulajdonos községektől erdős területet béreltek, állattenyésztéssel foglalkoztak s haszonbérbe mindössze, évente, egy-egy darab erdőt kellet kiirtaniuk, hogy ezzel a tulajdonos községek legelőjét, kaszálóját növeljék. Különben, magát az egész területet, erdőségeket, havasi legelőket és kaszálókat még a XIX-ik sz. közepén sem a gyimesi lakósok birtokolták, hanem a csíki községek, illetve a közbirtokosság. Felső Közép és Alsó Gyijmes (vagyis mint helyben nevezik: Gyijmes, Gyijmeslok és Gyijmesbükk) havasi falvakat - írja Benkő Károly - terjedelmes hegyeivel völgyeivel együtt közösen bírja Szépvíz a következő helységekkel az egész Gyimesnek bírja Csikszentmiklós 1/5-ét, Borzsova 1/5-ét, Csikszentmihály 1/5-ét, Csíkszépvíz pedig 2/5-ét. Ezenkívül a Gyimes alsó felében elterülő Bálványos havasát a XVII-ik sz. tól a Szentpéter egyházmegye, azaz Várdotfalva, Csobotfalva, Csomortán és Taploca birtokolta a moldvai vajda adománya képpen. (Benkő) 

Az erdőirtással nagykiterjedésu havasi kaszálók keletkeztek, amelyeket jogtalanul használnak a Csikkszékbe beszállásolt német katonák is. Kaszáltatják és hordatják a füvet róla. Erőszakkal hajtották a Gyimeslokára az embereket, hogy fuvarozzanak nekik - panaszolják a Felcsíkiak. Ezek alapján Gyimes vidékén az állandó jellegu letelepedés a tatár betörések megszunése után kezdődhetett a XVII-ik sz utolsó éveiben, amikor az itt áthaladó kereskedelmi útvonal is biztonságosabbá vált. A betelepülés eleinte lassan bontakozott ki, helyen, helyen megnépesedett általuk az ős vadon, írja Orbán Balázs. Egyre szaporodott az irtványos helyeken a pásztorkunyhók száma, ezek közé barmaiknak is aklokat építettek, s lassanként a társadalmi életnek állandó formája fejlett ki az állandó hajlékok sorai között. A Gyimesi szorosnak Moldvába siető Tatrosvölgyében paradicsomok tunnek elé, itt-ott csoportokban, másutt puskalövésnyi távolban egymástól s a mellék völgy torkolatban egyenként tunve fel a havasi lakok, melyek körül ledöntött, s cövekekre gúzzsal kötözött fenyő szálfák kertet öveznek, s ezek mellett közvetlenül az irtványok szuz földjébe vont első barázdák hirdetik az első lépést a pásztor életből, a földmuvelésbe való átmenetbe. Az 1717- 1719- es években nagy szárazság és pestis dúlta a vidéket, amely szintén menekülésre késztette a Székelyföld lakosságát. Erre lehet következtetni a Bod Péter feljegyzéseiből is Az 1818 év vagy semmit, vagy nagyon csekély termést hozott Erdélybe, különösen a Székelyföldön, amiért azután a legnagyobb ínség állott be. Ezért történt, hogy a székelyek legnagyobb része Erdély más vidékeire, Havasalföldre és Moldva szomszédos tartományaiba szóródott szét. Akik pedig otthon maradtak, különféle módokon küszködtek az éhséggel. Ételeket készítettek az éhség csillapítására alkalmatlan anyagokból. A kőrisfának összezúzott kérgét keverték a liszthez. Kevéssel megfelelőbb volt az a kenyér amely a mogyorófa sarjaiból készült, úgy, hogy két rész sarjat egy rész gabonához kevertek és ekként alakították kenyérré. Összezúzott és egybegyúrt szalmát is tettek a füstölőbe, de elkészíteni nem lehetett, mert a tuz elhamvasztotta. Mivel széna sem termett a haszontalan maglapel ( antiplex) nevu növényt gyujtötték sokan, akik midőn az éhség még nagyobb erőre kapott, ennek cséppel kevert magvait búzával keverve készítettek kenyeret. A bengének (Rhammus L) ,s más erdei fáknak a gyümölcsei valahogy fenntartották az éhezők életét, míg el nem erőtlenedtek. Sokan bolyongtak, mint az árnyékok vagy félholtak. Hallottunk szerencsétlen anyáról is, aki saját gyermekeit falta fel. Nem kevesen eladták magukat örökös szolgaságra az eladók és mások, ha vevőket találtak, legalább saját és családjuk életét fenntarthatták. Az éhség és a szokatlan étel miatt az emberek nedvei elromlottak, ezért a 1719 évben a tavasz beálltakor a Székelyföldön akkora pestis támadt, hogy egy év leforgása alatt százezren pusztultak el. Ezekben az években, de különösen 1718-ban egymást érik a főkormányszék, Csikszéknek küldött, rendeletei, hogy a népnek a nagy ínség miatt való kivándorlását, ha lehet szépszerivel, vagy akár katonai erővel is akadályozza meg. A nép is surun hallatja panaszát, hogy a kibírhatatlan nehéz körülmények között sem mentesítik az adózási és a katonai terhek alól. Jogosan állapítják meg a korszak szakértői, hogy a tatárbetörések, a nagy és súlyos adózások, a szárazságokkal járó rossztermések, a visszaélések, önkényeskedések, a jogokból való kiszorítások, a katonáskodás és az ezzel járó terhek, a pestis - mind olyan tényezők voltak, amelyek sokakat a szülőföld, a faluközösségének elhagyására kényszeritették. A lakosság szívós kitartása, helytállására és élni akarására arra vall, hogy a nagy megpróbáltatás után egy pár évre újra megélénkül az élet. A Gubernium továbbra is szigorú intézkedéseket hoz a kivándorlás megakadályozására. 

Sem a XVII-ik, sem a XVIII- században a felcsiki községek összeírásában nem találkozunk Gyimes elnevezésu falvakkal. Érthető is, hiszen akkor a más községek birtokaira szétszórtan letelepedett lakosság még nem szerveződött külön községekbe, hanem az illető birtoktulajdonos községhez tartozott. Egy 1750 ből származó hivatalos összeírásban is , amelyben Felcsik 21 helységét sorolják fel, mint községeket Gyimesfelsőlokot, Gyimesközéplokot és Gyimesbükköt az említett 21 községen kívül tüntetik fel, azzal a megjegyzéssel, hogy ezek nem községek, hanem csak olyan települések, amelynek lakói a Székelyföldről szétszórtan betelepültek, noha ekkor már a három településnek 2536 lakosa van. 

Orbán Balázs is Középlokon minden évben megrendezett Mária Magdolna napi búcsúval kapcsolatban megjegyzi: erre a búcsúra Csíkból nagyon sokan elmennek, akiket a kitelepültek falusiaknak hívnak vagyis ők nem faluba szerveződtek, hanem a csíki falvakból telepedtek ki, és az otthon, a faluban maradottakat nevezték "falusiaknak", a faluból jött vendégeknek. 

A XVIII. Sz. közepén már az egész vidék benépesedett: a Tatrosfeje, Tatros vize melléke, Tarhavas pataka, Sántatelek, Bükk, Bálványos patak, Áldomás -töve. Ha nem is tekintik szervezett községeknek a gyimesi telepeket, de a lakosságot már a főkormány széknél is nyilván tartják. 1770-ben a Gubernium a gyimesvölgyi lakosságnak okozott károkról kér jelentést. A következő esztendőben elrendeli a pestissel kapcsolatos összeírást, valamint az élelmiszer hiányban szenvedő ajnádi és gyimesvölgyi szegény lakosság megsegítését. Ez egy olyan bizonyíték, amely számszeru adatokat is alkalmaz a gyimesi településekkel kapcsolatosan. Igaz, hogy nem az egész Gyimes vidéke, hanem csak a vidékhez tartozó s a főúttól, a vámhivataltól és a vesztegzártól nagyon távol eső két kisebb település szerepel a kimutatásban: Jávárdi pataka és Barackos 15 házzal és 109 személlyel, bizonyára a többi településen nem fordult elő pestis beteg. Különben, hogy ebben az időben meg növekedett a Gyimesvölgyi lakosoknak a száma, bizonyítja az is, hogy az említett összeírás óta, alig múlt el 10 év és a csiksomlyói Ferenc-rendi szerzetesek 1782-ben Gyimesen a vámhivatal közelében római katolikus templomot alapítanak. A templom anyakönyvébe a születéseket visszamenőleg 1780-ig bevezetik. 1780-ban a római katolikus egyházközségnek Csigyimesen, ahogy akkor nevezték ezt az egyházközséget, 574 és a bükki filiájának 416 híve volt és még nincsenek ideszámítva azok, akik Gyimesfelsőlokon és Gyimesközéplokon laktak. Ha a felsoroltakhoz hozzátesszük a gr. Teleki József 1799 évi feljegyzését is a Gyimesi szorosnál minden héten esik itt hetivásár, amelyen gyapjúval, lóval, borral, szarvasmarhával, sertéssel, kereskednek a moldvaiak, az örmények, akkor megerősödik azon állításunk, hogy a XVII ik sz. utolsó éveiben kezdődő gyér települések a XVIII sz-ban elszaporodtak és a lakosság állandó lakhelyévé váltak. 

Társadalmi összetételüket vizsgálva nagyon színes képet kapunk Gyimes vidékének korabeli lakosságáról. Legrégibb betelepülőknek a solymárokat tartják, bár erre nincsenek pontos adataink, mindössze annyi, hogy Erdély fejedelmének a császári adó fejében szolgáltatandó összegen kívül sólyom madarakat is kellett küldeni a török pórtára. Azok a székelyek, akik ezzel foglalkoztak külön kiváltságokkal, szabadság jogokkal éltek. A madarakat Udvarhelyszéken, Erdővidékén, Sólyomkőn és a gyimesi hegyekben fogták. Az 1701-ből származó alcsíki regestrum, névszerint említi a csikcsekefalvi, Elekes Andrást és Imre Mihályt, valamint a csikkozmási Balog Gergelyt és Sánta Péter solymárokat, de ez még semmi bizonyságot nem mond a letelepüléssel kapcsolatban, még akkor sem, ha hozzátesszük, hogy a Gyimesvölgyében Sólymos melléknevu emberek éltek még napjainkban is. Kétségtelen, hogy a katonai szolgálatot teljesítők, vagy éppenséggel a katonai szolgálat elől menekülők tartozhattak a legelső gyimesi települők közé. Említettem már, hogy a XVII-ik sz-ban a csíki községek biztosították a gyimesi várnál és az őrhelyeken a szolgálatot. Ezek az őrállók anyagi előnyökben részesültek, minden kötelezettség alól - kivéve az ország adóját - mentesek voltak. "Hogyha valaki közökben áll az őrállóknak, esztendeig szolgálni kellett, onnét addig közüllők ki nem állhat." - írja a korabeli urbárium, tehát hosszabb ideig kellett ott tartózkodnia. Sokan megfordultak itt a várral és a vámhivatallal kapcsolatos közmunkák alkalmával is. Közöttük bizonyára voltak olyanok is, akik letelepedtek, látva a havasi állattartáshoz, gazdálkodáshoz szükséges kitunő feltételeket. Sőt később a letelepedettek egy része a földjeikből őket kiforgatni akaró szépvizi örmények ellen az országgyuléshez intézett panaszukban magukat Csík Gyimeslokon tartózkodó gyalog katonáknak nevezik. A települők egy újabb csoportja 1762-1764 között felállított határőrezredekkel van kapcsolatban. A határőr ezredek felállítása elleni tiltakozás, majd a felállított határőr ezredekbe való besorolás sokakat menekülésre késztetett, még akkor is ha az erdőkbe és a hegyekbe menekült határőrök házait lerombolták, felégették, gyermekeiket és asszonyaikat üldözték. Egy 1763-ban irt jelentés, amely a főkormányszék számára készült, és amely a szülőföldjüket elhagyó, a Gyimesvidékén átmenekülőkről és menekülés okairól számol be, megemlíti, hogy a katonáskodás, a határőr ezredeket szervező német katonaság erőszakoskodásai, az idegen katonaság elszállásolásával járó nyomorúságok, vagyonuktól való megfosztás, visszaélések és kegyetlenségek ellen felhozott panaszok meg nem hallgatása kényszeritette a falusi és havasi lakosságot menekülésre. Mária Terézia császárnő rendeletére a naszódi, orláti, karánszebesi és dobrai románokat, a csíki, gyergyói, kászoni, háromszéki, bardóci és aranyosszéki székelyeket, a bánsági németeket és szerbeket a határőr ezredekbe való szólgálatra kényszeritették. A naszódi románok és a székelyek megkísérelték, hogy ellenszegüljenek a határőrezredek megszervezésének megakadályozni, de a naszódiak ellenállását 1763-ban, a székelyekét 1764-ben vérbe fojtották. A madéfalvi vérengzés emlékére a század fordulón emlékoszlopot állítottak, amely a mai Csikcsicsói vonat állomás közelében található. Az oszlopra márvány táblát helyeztek el, amelyre a csiksomlyói iskola volt növendékeinek nevét, majd Balló István tanár versét vésték. 

Amikor a hatóságok elrendelték a székely ellenállás okainak kínzásokkal egybekötött kivizsgálását, a nép újból seregesen vándorolt be Moldvába. Ezek legtöbbje Bukovinába telepedett le, ahol Suceava környékén öt falut alapítottak: Fogadj-Istent, Istensegitst, Hadikfalvát, Andrásfalvát, Józseffalvát. E falvaknak a lakói bukovinai székelyeknek nevezték magukat. Már az 1764-ben megtörtént madéfalvi véres események előtti években megindultak az állandó osztrák katonáskodás elől bujdosók rajai, a menekülő székelyek tizei és százai, különösen Csíkból, de más vidékekről is. Gyergyóból, Kászonszékről, Háromszékről, a határmenti vidékekről, a Keleti Kárpátokon, így a Gyímesi-szoroson is át Moldvába és majd onnan vissza. Az esemény ma is elevenen él a Gyimes völgyébe visszatelepedett székelység tudatában. A gyimesbükki, Ambrus és Tankó családoknak egy része, valamint a Bodor család ma is úgy emlékszik, hogy őseik Moldván keresztül költöztek vissza Gyimes vidékére, vagyis először Moldvába menekültek át, majd amikor lehetőség nyílt a visszatérésre - egyelőre óvatosságból, a moldvai határ közelében, Gyimes völgyében telepedtek le. A gyimesközéploki Molnár Károly, Ambrus István, Tankó János Póra, nem csak visszaemlékszik, hanem még az 1950-es évekig tartották a rokonságot a Moldvában élő rokonaikkal. Abban az időben a hatóságok többször felhívják a határőrök figyelmét a katona szökések megakadályozására. 1763-ban Csikszépvizről jelentést küldenek a királyi Guberniumnak, amelyben a bujdosások okait magyarázzák. Némelyek féltek a sok erőszakos exerszálástól, mások a kvártély tartásának igájától. Kardra hányást, örökségektől való kikergettetést, és több efféle háborgatásokat hallván, a Simitrophens tisztektől békességes maradást hazájukban maguknak nem remélhettek. De a havasi lakosság is megunta a rajtuk élődő német tisztek alkalmatlanságát, a panaszokat senki meg nem hallgatta, a földesurak nem védték meg a jobbágyaikat, ezek elkeseredésükben átmentek Moldvába. A határőrség kényszerrel való felállítása az 1764-es madéfalvi vérengzés után a Székelyföldön súlyos változásokat hozott: A székelységet a régi kiváltságaiktól megfosztották. Ezután ki kellett venni részüket a közterhek viseléséből. Háború idején pedig osztrák hatalmi érdekekért, idegen földön is kellett katonáskodniok, noha az ezredek szervezése idején csak a határok védelmének kötelezettségét hangoztatták. Helyzetüket súlyosbította az is, hogy előírták, hogy minden család köteles saját költségén egy határőrt ruházattal ellátni, eltartani. A lófő családok pedig a darabontok által viselt terheken felül a szolgálati lovat is saját költségükön kellett beszerezzék. A gyalog ezredbe, a huszár ezredbe besorolt szegényebb családok nem tudták teljesíteni a ruházat és a lóbeszerzés előírásait, emiatt újabb elégedetlenségek, újabb szökésekkel jártak. Egy 1764-ben készített összeírásban Michael Bilibók, Emericus Bilibók, és Johánnes Moldován szerepelnek,1763-ban Csikszépvizről jelentést küldenek a királyi Guberniumnak, amelyben a bujdosások okait magyarázzák. Némelyek féltek a sok erőszakos exerszálástól, mások a kvártély tartásának igájától. Kardra hányást, örökségektől való kikergettetést, és több efféle háborgatásokat hallván, a Simitrophens tisztektől békességes maradást hazájukban maguknak nem remélhettek. De a havasi lakosság is megunta a rajtuk élődő német tisztek alkalmatlanságát, a panaszokat senki meg nem hallgatta, a földesurak nem védték meg a jobbágyaikat, ezek elkeseredésükben átmentek Moldvába. A csíkszentkirályi Hajdú Miklósról - akinek atyja Hajdú István, "soha jobbágy nem volt, katonáskodott és veres gallért viselt, vagyis lóval katonáskodott - azt olvassuk, hogy mint molnár mesterséget uző egyén, addig változtatta lakhelyét, amíg Gyimesben telepedett le s így a katona összeírásból kimaradt, sőt Gyimesen segédkezett a Moldvába átszökni szándékozóknak. A kisgalambfalvi Hosszú Tamás feleségestől, gyermekestől Moldvából jött vissza. Ugyancsak Moldvából telepedett vissza Molnár István és Bálint Mihály. A csikszentamási Boros Ferenc pedig az erdélyi Guberniumhoz intézett kérelmében, amelyet még 1748-ban irt, azt említi, hogy három Moldvából visszajött magyar zselére van, akik nem a faluban laknak, hanem Gyimeslokon, a Tatros vize mellett. Korabeli utazók is feljegyzik, hogy a Gyimesen szétszórtan megtelepedett lakósok, részint Tsiki falukból vonták ide magukat, de részint Moldvából visszatelepedett székelyek, mert Moldvában ilyen kivándoroltak, kivált székelyek igen sokan vannak.

A Székelyföldön a XVII-ik, XVIII-ik sz-ban a lakosság fő foglalkozása az állattenyésztés volt. Az állattartás különösen a gyapjút, húst, tejet, tejtermékeket, bőrt bőven szolgáltató és aránylag mégis igénytelen, kevés befektetést igénylő juhtenyésztés szükségessé tette a Kárpátok keleti lejtőin a gazdag legelők keresését. Gyimes vidéke mindig híres volt a juhtenyésztésről. A XVIII-ik sz. végén a gyimesi havasokon is megjelennek a román pásztorkodók, akik költözködő pásztorkodást folytattak, télen a síkságokon, nyáron pedig fenn a havasokon legeltették seregeiket. Ezeknek egy része a csíki községek tulajdonnát képező havasokon, fenn a hegyekben, akkor még lakatlan területeken telepedtek le. A Gyimesen megtelepedő románság Moldvából jött, de jöttek Fogaras vidékéről is. Habár 1744-ben Gyimesen felállítják a veszteglő intézetet és általában a Kárpátok szorosain való átjárásokat megszigorítják, az ellenőrzést megerősítik, ez nem akadályozza meg azt, hogy a megkezdődött települések ne folytatódjanak." A plájokon széltibe járnak ki s bé Moldvába, anélkül, hogy bárki elfogadtatná a gyimesi és piricskei passzusoknál." Írják Szebenből Tekintetes Nemes Széknek, felhiva az álösvények Orzésére a figyelmet. Ugyan ebben az évben a felcsíkiak arról adnak hírt, hogy birtokaikra moldvai románok telepedtek le, akik ott legeltetnek, s esztendőnként egy-egy juhot vagy sajtot adnak földesuraiknak. Ebbe a zárt, saját törvényei szerint élő, az ember és környezet ésszeru és harmonikus kapcsolatát megvalósító tört be a XX-ik század gazdasági mohósága 1896 után a Gyimes-völgyi vasút megépítésével. A fát nem szekerekkel szállították, hanem vasúton, s ez a lehetőség valósággal vonzotta a gyors meggazdagodásra számító vállalkozókat. Gyimesbükkön, Tarhavason megépült a 16 gáteres Unió furészüzem, Középlokon is nagy furészüzem épült, hatalmas iramban kezdték vágni az erdőket. Jó keresethez jutottak a gyimesiek. Ezután nem csak télen vágták a fát, hanem tavasszal, nyáron is zúgott a furész és csattogott a fejsze a gyimesi erdőkben dőltek a sudár fenyők.A Trianont követő változások nem sokat érintették a Gyimes-völgye lakosságát. Iskoláik papjaik megmaradtak, magukban közt voltak továbbra is, azzal a pár száz román családdal, jól megfértek. A nemzetiségi viszály mérges gombája sokáig nem termett meg a Gyimes-völgyében. A Gyimes vidékén elsősorban, Rakottyás, Jávárdi, Barackos, Tatros fejében telepednek le az állattenyésztéssel foglalkozó románok. 1787-től már templomuk is van. Erdély Romániához csatolása a Gyimesiek számára azt jelentette, hogy megnyílt a határ kelet felé is, két irányba mehetett a kitermelt fa, a deszka. Abban az időben, fafeldolgozó üzemek nem léteztek a völgyben. Egyre nagyobb méretet öltött az erdők nagyméretu kitermelése és a könnyebben megközelíthető, olcsón kitermelhető helyekről hamar elfogyott a fa. A gyimesi lakosság, mint állattartó nép, kukoricáért és sóért járta Moldva vidékeit, de a moldvaiak is feljárnak ide állatot vásárolni. A vásárlók sokszor kikerülik a vámhivatalt és álutakon csempészkednek. A Gyimes völgyében letelepedett székelyek és románok között az együttélésből, az egymásra utaltságból fakadó sorsközösség által megkövetelt tartós, őszinte egymás mivoltát és népi hovatartozását tiszteletbe tartó testvéri kapcsolatok alakulnak ki, amelyek a történelem folyamán jóban és rosszban végig kisérték őket. Az évszázadok során ezek az egymásra utaltságból fakadó kapcsolatok egyre szorosabbak lettek a mostoha természet átalakításáért vívott küzdelemben, a közösen végzett erdőirtásokban, amelyek nyomán legelőket, kaszálókat, megmuvelhető területeket tettek használhatóvá. Megnyilvánultak a társadalmi igazságtalanságok ellen, egy jobb jövőért közösen vívott harcaikban is, valamint azokban a kölcsönös hatásokban, amelyek a gyimesi lakosság ruházatában, táncaiban, zenéjében és nyelvében is észlelhető. A lakosság többsége, alaprétege pásztorkodással, állattartással foglalkozó taxások, zsellérek, akik e vidéket lakóhelyül választották, s nem surun beépített falvakat hoztak létre, hanem egymástól tisztes távolságra eső, úgynevezett szereket. A taxáért bérelt, irtásokkal szerzett, vagy megnagyobbított kerteket, kaszálókat, legelőket, lehetőleg a ház köré, egy tagba csoportosítva bekerítették és az így kialakult nemzetségi - rokonsági, tanyaszeru települést szernek nevezik. Ok maguk írják 1799-ben, mind pedig mü (mi) taxa ellenében birtokoltuk földjeinket, ép erdőből, kősziklákból csináltunk, haszonvehető földet, s szorgalmasságunk által annyira kiterjesztettük, hogy mü es szaporodván két egész falut építettünk. Csíkszék iratai 1799 - 3662. 

A szeres elnevezéseket ma is használják: Tapsi - szer, Templom - szer, Jánó - szer, Antal szer, Bodor szer. Ehhez hasonló szeres településekkel találkozunk a szomszédos Csikborzsován, Csikszentmihályon, Csikdánfalván, Csikszenttamáson, és Csikszentmártonon. A letelepedett Fábiánok, Bodorok, Simók, Tankók, Antalok zöme, az ilyefalvi Biális László, assessor majd a táblabíró zselléreiként szerepelnek korabeli iratokban. A csikszentamási Böjte Imre felcsiki assessor, zselléreinek vallja magát az Ambrusok és Tankók egy része. A Gyimesvölgyében a legelterjedtebb családnevek: a Tankó, Bodor, Ambrus, Szőcs, Póra, Antal, Molnár. Ezek közül is a Tankó vezetéknév vezet, utána a Bodor, Ambrus, Antal. A Gyimes völgyébe települtek eredetkutatása szempontjából, fontosnak tartjuk megemlíteni azt is, hogy a 16-ik és a 17-ik századi iratokban Tankó névvel Ilyefalván, (Háromszék), Antallal Körispatakon (Háromszék), Egerpatakon, Molnárokkal Makkfalván és Kobátfalván találkozunk. A letelepedés folyamata a 18-ik században még lassú volt, a 19-ik sz-ban nagymértékben felgyorsult, a szaporulat megnőtt. Az 1848-as forradalom szele a gyimesi lakosságot is megérintette. A völgy lakossága a forradalomtól szabadságot várt, s a megélhetésük biztonságát, a terhektől való megszabadulást. A szabadságharc bukása után a gyimesi lakosság sorsa szinte a régi kerékvágásban haladt tovább, habár megindultak a tárgyalások a haszonbérben használt földek megvásárlására. A 19-ik század végére a gyimesi lakosság nagy tömege kellő fedezet hiányában kiszorult a legeltetési lehetőségekből, a parasztság rétegződése következtében a gazdasági területek megosztása egyre aránytalanabbá vált, közben a lélekszám egyre növekedett. A XX-ik sz. elejére már hétszerre emelkedett, az utolsó negyven év alatt meg kétszereződött, pedig a közbeeső világháború is elég nagy veszteséget jelentett. Az első világháborúban csak Gyimesbükknek kb.150 hősi halottja volt a magyar és a román részről. Ez a szaporulat részben a múlt század végén a Gyimes völgyén keresztül Moldva felé megépített vasútvonal kereskedelmi jelentőségének is tulajdonítható. Ekkor indult meg nagy furészüzemek felállításával a gyimesi őserdők kiirtása. Főfoglalkozásukból, az állattenyésztésből következik, hogy nem surun beépített falbakban telepedtek le, hanem szétszórt, tanyaszeru szállásokat építettek. A lakóházak legkevesebb 100-200 m-re vannak egymástól, s azokkal egy tagban egy több holdas kaszáló és legelőrész is be van kerítve. A távolságok miatt a gyermekek iskoláztatása nehéz, s így a háború után sok közöttük az írástudatlan. Az iskolai oktatást és nevelést a szülők a közösségi hagyományok átadásával pótolják. A gyermekek egész fiatal koruktól kezdve segítenek a szüleiknek a gazdaság körül, főképp az állatok őrzésénél, talán ez a másik oka annak, hogy a gyimesiek nemigen jártak iskolába. A Gyimes völgyében élő emberek állattenyésztők, de értenek a földmuveléshez is, és a maguk szükségletét e silány és kevés földből is elő tudják teremteni. Étkezésük egészséges, húst keveset esznek, kenyér helyett is inkább a könnyebb puliszkát, málét fogyasztják. Fő ételeik a tej és termékek, főzelékfélék és gyümölcs. Ilyen életmód mellett érthető, hogy sok közöttük száz éven felüli munkabíró ember. Gyermekeik szépek, piros pozsgásak. A második világháború előtt a csíki sorozásokon első ízben 95% vált be katonának, ami akkoriban páratlan eredmény volt.A gyimesiek többsége nem a fővölgyben lakik, hanem a messze elágazó mellékvölgyekben, a patakokban. Az igazi hagyomány, ezekben az eldugott mellékvölgyekben laknak. A fővölgyben, főképp a templomok, községházak közelében lakók már surubb faluszeru településekben élnek, meglátszik rajtuk az új kor lüktetése, a civilizáció és az állattenyésztés mellett egyébbel is foglalkoznak. A jobb módúak között akad egy-egy élelmesebb gazda, aki kisebb-nagyobb üzletet bonyolít le, vízi-furészeket állit föl. A szegényebbje, ha pénzre van szüksége, elmegy szolgának, fuvarosnak, munkásnak, de nem állandó jelleggel, csak időszakonként, mert megélhetésének alapja az állattenyésztés és a földmuvelés. Ezért a gyimesiek a gyári munka mellett se lesznek proletárok. A gyimesi lányok nem mennek szolgálni, mint a székely lányok, mert otthon is szükség van rájuk, másrészt pedig, mert erkölcstelennek tartják a városi szolgálatot. E felfogás is bizonyítja, a Gyimesbe betelepedett emberek olyan székelyek, akik a madéfalvi veszedelem után jöttek vissza a Gyimes völgyébe, akik nem álltak katonának és lányaikat sem engedték, hogy valakinek szolgálói legyenek. Szerették a szabadságot, amiért ott hagyták a szülőföldjüket. Az 1930-as években leálltak a furészüzemek. Kereset nélkül maradtak a furészüzemek tulajdonosai. A lakosság is elég nehézségbe került, mert kiderült, hogy a hagyományos gazdálkodással már nem tudja eltartani a meg növekedett népességet. Az értékes faárut előállító s csodálatos tájat síparadicsommá, látványossággá fejlesztő tőke és szándék hiányzott és hiányzik a mai napon is. 

A két világháború között megfigyelhető Gyimes lakosságának Székelyföldre való nagyobb arányú visszatelepülése. Az első világháború után gazdasági fellendülés kezdődött, amely a Gyimes-völgyében is éreztette hatását. A nagyarányú erdőkitermelések újabb munkalehetőségeket és ezzel együtt jobb pénzkereseti lehetőséget kínáltak. A jólét nem tartott sokáig. Az 1930-as évek gazdasági válsága idején, már a furészüzemeket is kezdték leszerelni, és más vidékekre szállítani. A gyimesi lakosság egy része megérezte, hogy nem csak a gazdasági válságot kell figyelembe venni, hanem a lakosság gyors szaporodását is. Mivel nem volt kilátás arra, hogy a lakosság foglalkoztatása, valamilyen módon megoldódjon, egyetlen lehetőség maradt, sokaknak új szállást kellett keresnie. Útjukat a Székelyföld felé vették. Ez talán azzal is magyarázható, hogy elsősorban állattenyésztésre voltak berendelkezve, állattenyésztéssel foglalkoztak, de a régiekről szóló családi hagyományok is vonzották a régen elhagyott vidékre, oda ahol, valamikor őseik éltek. Akik elhagyták a Gyimes völgyét, elsősorban a csíki községekben telepedtek meg, de többen Háromszéket és más távolabbi vidékeket választottak új lakhelyükként. A legelső letelepülők azok voltak, akik a csíki havasokban lévő Egyeskő háta mögötti Háromkút völgyét népesítették be. A völgy erdőségeit, mint tulajdonos az Unió Erdőipari Társaság termelte ki még az első világháború előtt. A háború után a terület - miután az erdőt letermelték róla - eladásra került. 40 gyimesi család egyenlő részesedési arányban meg is vásárolta, majd megkezdődött az állandó jellegu birtokba vétel. Eleinte csak nyári széna csinálás idejére költöztek ki a megvásárolt havasra és erre az időszakra ideiglenes kalibákat építettek maguknak. Később kitapasztalták az újonnan vett birtok megélhetést nyújtó lehetőségeit, terméshozamát, időjárási viszonyait, legeltetési lehetőségeit és állandó lakhely biztosítását szolgáló házakat és gazdasági épületeket, csuröket, istállókat kezdtek építeni. Többen közülük, különösen a szegényebbek, eladták Gyimesközéplokon vagy Gyimesbükkön levő házaikat, földjeiket és végleg Háromkútra telepedtek le. Mások viszont mindkét helyen gazdálkodtak, egy ideig, télen benn a faluban, nyáron kinn a havason. 1929-ben még csak három család élt állandó jelleggel Háromkúton, 1938-ban már 15 állandó és 70 ideiglenes jelleggel letelepedett család, ami nyári hónapokban 500-600 embert jelentett. Ma már a háromkúti egykori ideiglenes település falut alkot, iskolája, szövetkezeti boltja van, kápolnája van. Közigazgatásilag egy időben Gyimesközéplokhoz, majd Gyergyószentmiklóshoz, újabban egyik része Gyimesközéplokhoz (Hargita megye), a másik része pedig, a román lakosságú Bicazhoz, (Neamt megyéhez) tartozik. 

Hasonlóan ment végbe a többi csíki községbe való visszatelepedés is, talán csak annyi különbséggel, hogy itt nem földvásárlással kezdődött a letelepedés, hanem pásztorkodással. Egy pár évre pásztorságot vállaltak, saját állataikat is ott legeltetve. Aztán egy-két évre földet vettek bérbe, és ha számításuk bevált örökre megvásárolták, és véglegesen odatelepedtek. Ha a faluhoz közel telepedtek meg, még a gyimesi népviseletet is felcserélték az ottanival, ezzel is alkalmazkodva a környezethez, hogy semmiben se különbözzenek a falunépétől, a székelységtől, akik közül valamikor kiszakadtak. Így történt ez Csíkszereda határában is. Nagyon sok gyimesi pásztorkodóval találkozunk a csíki havasokban: Terkön, Nagyhagymáson, Fehérmezőn, és Lóhavasán. A pásztorkodással foglalkozó kivándorlók mellett sokkal többen voltak azok, akiket a jobb minőségu föld, a búza és a kukorica megtermesztésének lehetősége vonzott másvidékre. Ezek Háromszék felé vették útjukat. Tankó János, aki Gyimesből telepedett ki 1936-ban Sepsiszentgyörgyre és környékére. Elég sokan vásároltak lakást a város szomszédságában lévő Árkos faluban és Ilyefalva községben. Gyimesiek telepedtek le Uzonka fürdőn, Gyertyáson, Kálnokon és Nagybaconban. Egy másik gyimesi csoport Érmihályfalva környékéig jutott el a Gyimesközéplokhoz tartozó Barackosból. Gyimesvölgyét mindig állandó szegénység sújtotta. Az 1940-es évek végén lebontották a tarhavasi nagy furészgyárat, amelynek 12 gátera volt és ugyanakkor a gyimesközéploki három furész gyárból kettőt. Gyimesfelsőlokon a volt katonai kaszárnyák épületében az 1950-es évek végén berendezték a bútorgyár egyik részlegét, amely kb. 200 munkást foglalkoztatott, de ez alig muködött két évig és a részleget felszámolták, átadva az épületet egy javítóintézetnek, majd a hadseregnek. Ezért az itteni lakosság foglalkoztatásának kérdése továbbra is gondot okozott. Igaz, hogy Gyimesközéplokon felépítettek egy bútorgyárat, de ezzel sem tudták a lakosság helybeni foglalkoztatását megoldani, ezért sokan Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában telepedtek le.Ezenkívül Gyimesbükkről mintegy 800-an Comonestre, Ágosra, Moinestre, Csíkszeredába, Gyimesközéplokra ingáztak. Mégis valamelyes gazdasági és társadalmi haladás a Gyimes völgyére is kihatott. A lakosság anyagi hozzájárulásával 1971-1979 között a völgybe is bevezették a villanyt, de 1983 novemberétől az országban elrendelt 50%-os villanyenergia csökkentés miatt és az ezt követő években bekövetkező újabb korlátozások következtében állandóak voltak az áramszünetek, és a további megszorítások. Mindez a mindennapi gyakorlati életben a következőkben nyilvánul meg: A személyenként kiutalt havi fejadag: 1 kg hús, 1kg kenyérliszt, 2 kg kukorica liszt, 1 kg cukor, 1 liter olaj és 20 deka vaj. 1984 végén a hús adagot beszüntették. 1981-ben a mészárszékeket és a mészárszékeket is bezárták. 1987-ben a fejadag havi fél liter olajra, egy kg cukorra és 10 deka margarinra zsugorodott. A súlyos helyzetet az is fokozta, hogy a szabad piacon semmiféle élelmiszert nem lehetett kapni. Kenyeret is Comanesten vagy Csíkszeredába lehetett vásárolni. Sokszor, hogy több kenyeret tudjanak vásárolni többen a családból a korai vonattal kiutaztak Csíkszeredába sorban álltak a kenyérnél és a 9-es vonattal jöttek haza. 

Ebben az időben újra feltunően felduzzadt az országból hivatalosan vagy illegálisan eltávozni, menekülni akarók száma. 

Gyimes völgyét már 1951-ben megosztották, amikor a magyarlakta Gyimesbükköt, amely mindig Csík vármegyéhez tartozott, Bakó megyéhez csatolták. Ez azt jelentette, hogy a gyimesbükkiek ezután nem Csíkszeredába tudták intézni hivatalos ügyeiket, hanem Bákóba 100 km-re Gyimesbükkről.Gyimesbükkön 1965-ben egyik napról a másikra az összes magyar tannyelvu iskolában át kellett térni a román nyelvu oktatásra, noha a község nemzetiségi megosztása 70% magyar és 30% román. Elképzelhető milyen nehéz volt az átállás úgy a tanügyi kádereknek, mint a tanulóknak. Csak román nyelven voltunk kénytelenek tanítani 1990-ig. A románság itt valamikor görög katolikus vallású volt, de amikor e vallás gyakorlását betiltották, áttértek az ortodox vallásra. A tanítók nem tehettek semmit a magyar nyelv tanításáért ebben az időben, de a községünkbe került a legendás híru Dani Gergely plébános, akinek nevéhez fuződik a gyimesbükki templom felépítése, ő vette kezébe Gyimesbükkön a magyar nyelv tanítását.A paplakban hittanórára összegyult gyermekeket nem csak hittanra, hanem a kicsi osztályosokat magyarul írni-olvasni és a felső tagozatosokat Petőfi, Arany János, Vörösmarty verseire tanította. Dani Gergely a legnehezebb időkben került a gyülekezet élére és nem hátrált meg a nacionalista és politikai támadások elől, minden szempontból gondját viselte annak a közösségnek, amelyik rá volt bízva, ezért Dani Gergelyt sokszor bevitték a bákói securitátéra, ahol több ízben nagy kínzásokon ment át, megfélemlítették. A sok meghurcoltatások következtében 1983. Február 7.-én a reggeli misén összeesett és meghalt. A központi elgondolások, intézkedések a legutolsó falvakig is eljutottak. Gyimesfelsőlokon az 1960-as évek elején felszámolták a középfokú oktatást. Az épületbe javítóintézetet rendeztek be, majd ezt is beszüntetve az épületet átadták a hadseregnek. Ellenben megszervezték a román osztályokat Gyimesközéplokon. Az 1960-as évek elején a szegény sorsú gyermekek támogatására szervezett bentlakást megszüntették, az ösztöndíjakat megvonták. 

Az 1981-ben hozott oktatási törvény szerint az iskolákban nemzetiségu osztályt csak akkor lehetett beindítani ha 36 jelentkező tanuló volt, de román nyelvu osztályt bárhol be lehetett indítani, ha azt legalább 5 tanuló igényelte. 

Talán a vadregényes gyimesi táj, a havasok üde, változatos színpompás világa tette a gyimesi népet a népköltészet, népdalmuvelés, népmuvészet kiapadhatatlan forrású alkotójává. Dús teremtő fantáziájuk örök értéku munkájában nyilvánul meg. Hogy meggyőződjünk a Gyimes völgy sokszínu világáról meg kell ismerjük gyönyöru hímzéseiket, vagy káprázatos lakodalmi szokásaikat. Ha a Gyimes völgyében élők a múlt század végén még nem is kaptak rá az iskoláztatásra, a muvészetek, a tánc, a dal, a hímzések, szövések iránt nagyon fogékonyak voltak, gazdag fantáziával alkottak. Legújabban, ugyanolyan kedvteléssel, szinte mohossággal vetették rá magukat a muvelődésre, nem hanyagolva el hagyományaik ápolását sem. A múlt századvégén feljegyezték, hogy a gyimesi nép jellemre igen érzékeny, a legkisebb szóval való megsértést is zokon veszi és nagyon bajosan feled, de könnyen kiengesztelhető, nem bosszúálló, s ha áldozatába kerül, még akkor is nagyon ragaszkodik társaihoz. Amikor 1990 decemberében, bekövetkezett a kezdetben forradalomnak tunő fordulat, s a romániai magyarság pillanatnyi lélegzetvételhez jutott, a gyimesbükkiek több ezer aláírással követelték, hogy csatolják őket vissza Hargita megyéhez s tegyék lehetővé az anyanyelvi oktatást. Az utóbit sikerült visszaállítani, szinte minden iskolában megnyílt a magyar tagozat. A változások után sok mindent igyekeztek helyreállítani, megújítani. Népi együttesek elevenítik fel mesterségesen elsorvasztott magyarországi kapcsolataikat, hazai együtteseket látnak vendégül, akik igyekeznek megtanulni a jellegzetes gyimesi táncokat. A papok is besegítettek a hagyomány felelevenítésében. Szelíd erőszakkal, rábeszéléssel meggyőzték a szülőket, hogy első áldozásra, nagyobb ünnepekre öltöztessék gyermekeiket népviseletbe. S a kis gyermekek példájára egyre többen veszik fel búcsúk alkalmával a gyönyöru gyimesi ruhákat, a hófehér férfi gúnyát, a gyönyöru szép fekete karincát (lepelszoknyát), a csipkés ujjú, gyönyöru hímzésu női ingeket.

A honlap ára 78 500 helyett MOST 0 Ft.

Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 2
Havi: 29
Össz.: 16 035

Látogatottság növelés